Az ünnepélyen jelen volt Simon Gyula Mátyás SZMV elnök és Gerstmár Ferenc, az iskola
körzetének önkormányzati képviselője is.
A diákok Horváth Szilárd igazgató köszöntője után osztályfőnökeik vezetésével
tantermeikben folytatták a napot.
A délelőtt során rendhagyó osztályfőnöki órák keretében
– többek között – átvették tankönyveiket, megismerkedtek órarendjükkel, felidézték a
házirend legfontosabb előírásait és Kállay Tamás fényképész jóvoltából elkészültek az éveleji
osztályképek is.
Szerdától már a kialakított órarendnek megfelelően kezdődött meg a hagyományos tanítás.
Ezen a héten a Veszprémi Rendőrkapitányság jóvoltából a legkisebb deákosok
közlekedésbiztonsági foglalkozáson is részt vesznek.
A gyerekekre és pedagógusokra 180 tanítási nap vár az idei tanévben.
Eredményes és sikeres tanévet kívánunk minden deákos számára!
A tanévnyitó ünnepélyről Kállay Tamás segítségével nyerhetünk betekintést.
Képek